Községünk története

A Dél–Börzsönyben, másként a Börzsönyalján található Kóspallagi–medencében fekvő Kóspallagot a történeti írásos adatok alapján a környék egyik legfiatalabb településének tarthatjuk.

A XVIII. század közepén alapított település nevét a hagyomány a kos + parlag szavakból származtatja. “ …írott vagy nyomtatott emlékekből a helynévre nézve mit sem lehet tudni, mind a mellett a falu vénei községnek elnevezését származtatják onnan, hogy a község keletkezte előtt a hely juh vagy kos akolnak használtatott…” Az 1757-ben készített térképen az új település főutcája már be van építve, temploma még nincs, de egy kápolnát jeleznek. 1766-ban 42 család, 1828-ban 84 ház van Kóspallagon.

A falu alapítása előtti idők

A legrégebbi megtelepedés nyomait a falutól nyugatra lévő Tolvaj árka északi partján találták a régészek: őskori cseréptöredékek kerültek elő. A közeli Zsellér-földeken talált edénytöredékek réz- és késő bronzkori kultúrák maradványai. Vaskapu lelőhelyen római-kori, valamint XII-XIII. századbeli fazékmaradványok kerültek elő. Honfoglalás-kori pénzérme – bizánci aranypénz – került elő a jelenlegi belterület közepén, a helyi öregek szerint itt régi temető volt.

A falu Hanta határrészében fellelt régészeti leletek Árpád-kori település létére utalnak. Ezek Hanta faluval azonosíthatók. 1276-ban a Margit-szigeti apácák birtokai közt felsorolják a Hanta földet. A falu a XIII. századra elnéptelenedett.

Bibervár romja

A déli részen fekvő dombos határrészen található Bibervár a Kis-Hanta-patak és Korompa-pataktalálkozása felett emelkedő dombtetőn állt. A községtől délre kb. 2-3 km-re a Kismaros felé vezető út bal oldalán találjuk egy kis domb tetején az egykori őrtorony maradványait. Az 1980-as években végzett ásatás szerint kisméretű, lakótoronyból és udvarból álló erősség volt, amely legkésőbb az 1260-as években épült. A várat egyszerűen Toronynak nevezték. Pusztulását ellenséges támadás okozhatta a XIII. század végén vagy a XIV. század elején. A Pusztatorony-dűlőben talált leletek korabeli településre utalnakfeltehetőenToronyaljának hívták.

A Bibervárral szemben, az út jobb oldalán találhatók egy középkori kolostor romjai. A vártól mindössze 300 méter távolságra állt egy, nosztrai pálosokhoz tartozó kolostor a XIV. századból. A XVIII. századi térkép jelöli a kolostorhoz tartozó halastavat, ahol jelenleg is halastó van. A XIV. században malom is épült a tó mellé. A malomárok érdekessége – ami Magyarországon egyedülálló –, hogy egy 9 méter hosszú alagútban szállította a vizet a malomkerékhez. A kolostor valószínűleg a török hódítás idején néptelenedett el.

Mondák a régmúltból

A népi emlékezet szerint a Torony lakói óriások voltak. Utolsóként egy Mnyi nevű öregember és leánya élt itt. Hatalmas étvágyukkal egy egész ökröt meg tudtak enni. A lány sokat sétált a környéken, és egyszer meglátott egy szántóvető embert. Nemigen ismerte a halandó embereket, így kötényében hazavitte új játékszerét. Az apja azonban ráparancsolt hogy vigye vissza szekerestül a rémült parasztembert, és ne bántsa többé sem őt, sem társait, mert az ő munkájuk tartja el mindkettőjüket.

Szinte minden településen fennmaradt titkos, föld alatti rejtekutakról szóló hagyomány. Kóspallag környékén is úgy tudják, hogy a toronyaljai és a nosztrai rendházat föld alatti járat kötötte össze. A fennmaradt monda szerint a pálos barátok a törökök támadásának hallatára a kincseket a kolostor mély kútjába rejtették. A kutat senki nem merte megbolygatni. Mégis akadt egy vakmerő ember, aki megpróbálta a kincset kiásni. Miközben ásott, megjelent egy hatalmas kutya, és a kincskereső szörnyethalt ijedtében. A monda másik változta szerint a menekülő szerzetesek nemcsak a kútba, hanem a kolostor és Nosztra közötti úton is elrejtettek négy kocsi aranyat.
Az elrejtett kincseket még senkinek sem sikerült megtalálnia.

Az alapítástól napjainkig

A lakosság

1851. “Kospallag, Hont megye magyar tót falu, mely csak 1756-ban telepítetett meg, erdős hegyek közt a Dunához 1 1 mfd 468 kath. lak. Kath. paroch templom. Nagy erdő. Az itt termesztett dohány hires, de füstölni némellyek erősnek tartják. F.u. a kamara. Ut.p. Vácz.”

1906. “Kóspallag, magyarral vegyes tót kisközség. 107 házzal és 607 róm. kath. vallású lakossal, vasúti állomása és távírója Szob, postája Márianosztra. Ez a falu újabb korban keletkezett; 1750-ben telepítették telepítették. A koronauralom birtoka. A falubeli római ?katolikus? templom szintén újabb keletű. Még a közelmúltban is híres dohánytermő vidék volt. “

Kóspallag lélekszáma a statisztikai adatok szerint 1850 (első hivatalos adat 386 fő) és az 1960-as évek (1022 fő) között folyamatos emelkedést mutat, kivéve az 1880-as években mutatkozó csökkenést, amelyet feltehetően a kolerajárvány okozott. A legmagasabb a lélekszám 1970-ben volt, 1063 fő, amely azóta 727 főre csökkent, bár rajtuk kívül sok hétvégi lakója van Kóspallagnak.

A falu első lakosait elsősorban szlovákoknak említik a korabeli kéziratok.

“A kőzség csupán egy Kóspallag névvel bír – anya nyelve tót – azonban a lakosság leginkább a fiatalság magyar nyelvben jártas.” 1866.

A szájhagyomány szerint a község lakói Mária Terézia és II. József idején magyarok voltak, az 1800-as évek elején a kolerajárvány következtében a lakosság nagy része kihalt, ekkor települtek be szlovák családok, akiknek egy részét 1947 után visszatelepítették Szlovákiába. Egy XIX. század végén íródott irat megemlíti, hogy Kóspallagon mindenki beszél magyarul, az iskola is magyar nyelvű.

Az 1900-as népszámlálás szerint a 607 lakosból 407 fő volt magyar, 195 tót, 2 német. A szlovák lakossság megtartotta anyanyelvét és identitását. Az itt élők elbeszélései szerint még harminc – negyven éve a falu mindennapi életében gyakran használták a szlovák szavakat, a szlovák családok pedig otthon a szlovák nyelvet. Ma is működik a szlovák klub és önkormányzat, az iskolában, óvodában pedig néhány éve még szlovák oktatás is volt.

Foglalkozások

A község fekvéséből és természeti környezetéből adódóan földművelésre, állattenyésztésre kevésbé volt lehetőség, viszont az erdő haszonvétele – fakitermelés, erdei termékek gyűjtése, kőfejtés – elterjedtebb volt. 1945 előtt az inóci bányát művelték. A bányászok napi 12-16 kilométert gyalogoltak a bányáig, ahol kockakövet termeltek. 1945 után a bányászok egy része a szobi kőbányában helyezkedett el. 1951-ben a Medresz-pataki bányában indult meg a kőfejtés. A kőfejtők és kővágók munkája igen nehéz, ugyanakkor a 60-as, 70-es években anyagilag elismert volt.

1945-ig a környéki erdőkben leginkább tűzifatermelés volt. A férfiak szorgalmas és ügyes erdőmunkások voltak, mesterségük aparól fiúra szállt, szívesen alkalmazták őket az ország egész területén. Sokan csak félévente jártak haza családjukhoz, szállásuk saját készítésű kunyhóban volt. Keresetük kiegészítéseként a váci piacra hordták be az erdei gyümölcsöket, gombát. Régi, érdekes jövedelemforrás volt a hangyatojásgyűjtés. Az erdei bolyokból este gyűjtött tojásokat reggel kellett felvinni Pestre, az Állatkert vásárolta meg a madarak táplálására.

Ma már kevesen tudják, hogy 150-200 évvel ezelőtt a Kóspallagon termesztett dohány Magyarországon általános elismerésnek örvendett. (Jókai is megemlíti Rab Ráby című regényében.) Csaknem egy évszázadig a dohány nyújtott itt általános megélhetést. A termesztés “központi intézkedésre” 1755-ben indult. Az 1800-as évek végére azonban a dohány minősége romlani kezdett, amikor pedig a dohány termesztése és árusítása kizárólag a kincstár joga lett, a kóspallagi és más híres dohánytermelő helyek is hanyatlásnak indultak.

A mezőgazdasági termelés fő profilja a telepített málna, ribiszke, szamóca volt. Az őstermelők ma is értékesítik a málnát, bár egyre kisebb területen termelnek. A 2000-ben bezárt szobi szörpgyár komoly felvásárló volt.

Fekete Imre – Kóspallag “névtelen hőse”

A történelmi kutatások az 1980-as évek végére derítették fel az 1848/49-es szabadságharc kóspallagi származású századosának, Fekete Imrének kilétét.

“Fekete Imre – 1818. Kóspallag – 1850 október 6. Pest. Magyar, r.katolikus, özvegy. Az 1848-as forradalom után a Pesten alakuló “Fekete Sereg” szervezője és parancsnoka. 1849 februárjától századosi rendfokozatban egy gerillacsapat parancsnoka. A szabadságharc után a pesti hadbíróságon halálra ítélik és kivégzik.”

A szájhagyomány így szól ….nagyapám beszélt egy Fekete Imre kóspallagi földműves emberről, aki tagja volt egy szabadcsapatnak a szabadságharcban. Ez a csapat 1849 tavaszán megtámadta a császári postát és pénzes ládát szállító kocsit. A támadás után a pénzes láda Fekete Imrénél maradt, ki nem tudott mit kezdeni vele, és a közeli erdőben egy hatalmas tölgyfába rejtette. Egy rosszakarója feladta a hatóságnál. Bevitték őt a Pesti “Ujépületbe”, vallatták, kinozták, de a láda helyét nem tudták kiszedni belőle. Végül elítélték és főbe lőtték….

Fekete Imre Kantsur András szokolyai lelkésszel osztozott a vértanúságban, aki tudott az akcióról. Az ő ítéletének hivatalos indoklása így szólt:

“Kantsúr Andrást, a saját beismerése alapján, hogy orgazdaként elrejtett olyan pénzeket, melyeket egy rebellis és rabló horda folyó év augusztus első napjaiban erőszakkal elvett egy császári futártól, f. év augusztus 27-én statáriális eljárás során elítélték és agyonlőtték.”

A történetírás a következőket derítette ki: “1849 augusztusának első napjaiban Fekete Imre egy gerillacsapat tagjaként foglyul ejtett egy futártisztet, aki fontos üzenetet vitt Bécsbe. Az előrenyomuló osztrák csapatok összeköttetését a Komáromból kitört Klapka elvágta, ezzel komoly zavarokat okozott a hírforgalomban, ezért minden információ sokat számított. Ezért is minősítették később olyan szigorúan Fekete Imre akcióját. Ő egyébként a futárt nem bántotta, nem rabolta ki, nem sebesítette meg, másnap el is engedte. De ezt sem írták a javára. Fekete Imrét ugyanaznap végezték ki, mint Batthyány Lajost.”

1991-ben az újra induló iskola felvette Fekete Imre nevét, és emlékére táblát helyeztek el az iskola udvarán, ahol az aradi vértanúk napján megemlékezést tartanak az iskolások.

Forrás: Koczó József: Falu a Börzsöny tetején 2009.