Megtartottuk a szokásos őszi szemétszedèsi akciónkat is a Pandal Egyesületnek köszönhetően. Az önkéntesek a Kóspallag Kapujától indultak és a Márianosztra felé vezető út mellett, illetve a Medresz-patak bányáig tartó szakaszát takarították meg. Tapasztalatunk szerint...
Október 23.
Múlt héten, 2025. október 23-án 16:00 órakor a templom előtti Országzászlónál megtartottuk az 1956-os forradalom civil áldozataira, és a forradalom eseményei kapcsán a megemlékező ünnepségünket. Köszönjük az ÖKE szervezését és a beszéd megtartását Mucha...
Elektronikai hulladékgyűjtés Kóspallagon
Szeptember 19. - 21. között elektronikai hulladékgyűjtést szerveztünk, mely ismét sikeresen zárult Hatalmas köszönet mindenkinek, aki elhozta a már nem használt és/vagy nem működő e-tárgyait és e-eszközeit a hétvégi gyűjtésre! Összesen 4210 kg e-hulladék gyűlt össze –...

Éltető közösség – Kultúra – Helyi termékes piac – Munka – Lovas és fakitermelő hagyományőrzés
Megérkeztek a képek a hétvégi Hagyományőrző Lovasnapról, melyekből néhányat megosztunk most Önökkel.
Nem lehet elégszer és kifejezetten nehéz szavakkal MEGKÖSZÖNNI azoknak, akik munkájukat és energiájukat beletéve rendezték meg velünk ezt a napot. Rengetegen dolgoztatok, egy faluközösségben sikerült újra színvonalas programokat kínálni, illetve hatalmas bulit csapni magunk és mások örömére is.
Mennyi mindenben dolgoztunk együtt?
- igás-lovas verseny, ügyességi lovaglás
- favágó versenyszámok
- főzőverseny
- tűzoltó bemutató
- helyi termékes piac, kézműves árusok
- koncertek
- ugrálóvár, arcfestés
- étel, ital, fagylalt és más finomságok
Hogy mi a közös bennünk?
Az itteni életvilágunk. Az erdő, a közös munka. Lóval vagy anélkül. Az erdőben élet van, s ha van életünk, akkor munkánk is van vele. S ha van munkánk, annak egyszer csak eredménye, gyümölcse is lesz, melytől jó életünk, elégedett életünk lesz.
KÉPEK: Todoroff Lázár és Hurta Hajnalka
Megint kimentünk, megint találtunk – Szemétszedés